a  b   c  d  e  f  g  h  i  j  k  l  m  n  o  p  q  r  s  t  u  v  w  x  y  z  
keresés
...
KISLEXIKON - FOGALMAK, ESEMÉNYEK, INTÉZMÉNYEK:[21/230]
21. Caritas Internationalis, Az első Caritas-szervezet Németországban, Freiburgban alakult 1897-ben, amit hamarosan követett a svájci és az amerikai szervezetek megalakulása. 1924-ben az amszterdami II. Eukarisztikus Világkongresszuson huszonkét ország hatvan delegátusa létrehozta a nemzetközi Caritas-központot Svájcban, ami 1928-ban felvette a Katolikus Caritas nevet. A szervezet a háború után 1947-ben kezdett el ismét dolgozni. Két konferenciát tartottak Luzernben, hogy segítsék az együttműködést, az erőfeszítések koordinálását. A Szentszék a Caritasra bízta hivatalos képviseletét a nemzetközi jóléti intézményeknél, különösen az ENSZ-nél. 1950-ben VI. Pál pápa jóváhagyásával elhatározták egy nemzetközi Caritas-szervezet felállítását. 1951 decemberében tartották a Caritas Internationalis első általános gyűlését. Az alapító tagok tizenhárom ország katolikus szervezeteitől érkeztek. A szövetség 1957-ben vette fel a Caritas Internationalis nevet, hogy jelezze a Caritas-tagok növekvő jelenlétét valamennyi kontinensen. Napjainkban a szövetség egyike a világ legnagyobb humanitárius hálózatának, 198 országban és tartományban 154 szervezete működik.
22. Corvin közi csoport , A Corvin moziban és a körülötte lévő épületekben civil fegyveresek már 1956. október 23-24-e éjszakáján felvették a harcot a szovjet páncélosokkal. Kihasználva a körzet kitűnő stratégiai adottságát, az itteni felkelők hamarosan a legnagyobb és legjelentősebb fegyveres felkelő csoporttá alakultak, és hősiességük döntő szerepet játszott az október 28-ai fordulat kivívásában. Főparancsnokuk Iván Kovács László, majd Pongrátz Gergely volt. A fegyverszünet idején a Corvin közi felkelők képviselői többször tárgyaltak az ország politikai és katonai vezetőivel, befolyásuk a környező fegyveres csoportokra erősödött. November 4-én este a szovjet túlerő nyomására elhagyták bázisukat, de a felkelők egy része még több napig folytatta a harcot a város különböző részein.
23. Csepel, az utolsó megmozdulás, 1957. január 11-én a Csepel Vas- és Fémművek dolgozói központi munkástanácsuk megszűnése, a régi igazgatók visszaállítása és a kormánybiztos kinevezése ellen tiltakozva sztrájkba léptek, betörtek a központi irodákba, ellenálltak a kivezényelt karhatalomnak is. Egy munkást halálos lövés ért. Preszmayer Ágoston a forradalom folytatására szólította fel a munkásokat, követelve a Nagy Imre-kormány visszaállítását. A karhatalom végül csak szovjet katonai segítséggel tudta letörni a megmozdulást. Ekkor tartóztatták le Nagy Eleket, a csepeli központi munkástanács elnökét.
24. cserkészet, A cserkészet a 20. század egyik legkiterjedtebb ifjúsági mozgalma, amelyet Robert Baden-Powell angol katonatiszt és katonapedagógus alapított. A mozgalom célja egy új, gyakorlatias, fegyelmezett, tevékeny fiútípus kialakítása. Sikeresen ötvözi azokat az elemeket, amelyek a serdülőkorú fiúkat érdeklik: az indián-, a katonai és detektívromantikát, a barkácsolást, a szabadban való mozgást, a sportot stb. Szervezeti kereteit (őrs, raj, csapat) és egyenruháját a hadsereg ihlette. A cserkész egységek élén felnőtt vezetők állnak, ugyanakkor a csoportok nagy önállóságot kapnak. Sokféle tevékenységre ösztönöz: önművelésre, olvasásra, ügyességi próbákra, játékra, sportra stb. A cserkészpróbák teljesítése igénybe veszi a fiatalok állóképességét, szervezőképességét, ötletességét és hatással van jellemfejlődésükre. 1910-től lányok is lehetnek cserkészek. A világméretűvé vált mozgalom székhelye 1920-tól Genf. Négyévenként tartanak nemzetközi táborozással összekapcsolt kongresszust (jamboree). A cserkészet Magyarországon is gyorsan népszerűvé vált, 1911-ben alakult meg a Magyar Cserkészszövetség. A magyarországi cserkészet erősebb humanista és keresztény valláserkölcsi tartalommal telítődött, mint a nyugati változat. 1946. július 4-én feloszlatták, csak 1988-ban szerveződhetett újjá.
25. Debrecen elleni szovjet támadás, 1956. november 4., Noha Debrecenben nem került sor fegyveres ellenállásra, a Pavilon laktanyánál a szovjetek lelőtték az őrszolgálatot teljesítő Solymosi Imre őrvezetőt, és két oldalról nyitottak tankágyúkból és gépfegyverekből tüzet a Kossuth laktanyára. Annak ellenére, hogy a magyar katonák nem is védekeztek, mintegy fél órán keresztül lőtték a kaszárnyát. A támadásnak három halálos és több sebesült áldozata lett. A katonai objektumokon kívül lőtték a főpostát, a városházát, a MÁV Igazgatóság és az Állami Áruház épületét.
26. debreceni sortűz, 1956. október 23., 1956. október 23-án a kora esti órákban Debrecen belvárosában a megyei rendőr-főkapitányság Kossuth Lajos utcai épületénél a belső karhatalom (államvédelem) egységei tüzet nyitottak a tüntetőkre. A sortűznek három halálos és számos sebesült áldozata volt. Az 1956-os forradalom idején Debrecenben használtak először fegyvert a tüntetőkkel szemben.
27. Debreceni Szocialista Forradalmi Bizottmány (DSZFB), 1956. október 25-éről 26-ára virradó éjszaka a helyi párt- és tanácsi vezetők megállapodtak a forradalmi szervezetek, a diákok, a munkások és a katonák küldötteivel. Az eseményeket szocialista forradalomnak nevezték, és ekkor határoztak az új helyi hatalmi szerv, a Debreceni Szocialista Forradalmi Bizottmány megalakításáról. Ez 26 pontban foglalta össze követeléseit, melyeket a helyi Néplap október 27-i számában jelentettek meg. Elnöke Csorba László alezredes, helyőrségparancsnok volt. A bizottmány október 27-én vette át ténylegesen a hatalmat: a tanácsi hivatalok és osztályok ugyan megmaradtak, de az irányítás az itt is megválasztott forradalmi testületek, legfelső szinten pedig a DSZFB kezében volt. A többpártrendszer visszaállítása után a bizottmány nevéből elmaradt a szocialista jelző. A DSZFB november 4-én, a szovjet agressziót követően szüntette be tevékenységét.
28. debreceni tüntetés, 1956. október 23., 1956. október 23-án az egyetemisták vezetésével tartottak tüntetést Debrecenben, amelyhez a városból sokan csatlakoztak. A pártszékház előtt a tüntetők létszáma már elérte a három-négyezer főt. A pártvezetők fogadták a diákok küldöttségét, és lényegében elfogadták követeléseiket - a szovjet csapatok kivonására vonatkozó pont kivételével.
29. decemberi párthatározat, Az MSZMP IKB 1956. december 5-én hozott határozata négy fő okkal magyarázta a forradalom (a szövegben "ellenforradalom") kitörését és átmeneti győzelmét: 1. a Rákosi-Gerő-klikk súlyos hibái és bűnei; 2. a Nagy Imre-Losonczy-féle pártellenzéki csoport tevékenysége; 3. a Horthy-fasiszta és a magyar kapitalista-földesúri ellenforradalom; 4. a nemzetközi imperializmus. A párthatározat a Kádár-rendszer egyik legfőbb dogmája volt 1989-ig.
30. deportálás Kárpátaljára, Mivel a szovjetek (okkal) nem bíztak a magyar fegyveres testületekben, rögtön a november 4-i agressziót követően kárpátaljai börtönökbe szállították a forradalom - általuk őrizetbe vett - vezetőit, illetve akiket fegyveres cselekmények elkövetésével vádoltak (így a Debreceni Forradalmi Bizottmány, a Borsod Megyei Munkástanács vezetőit, a Szombathelyen őrizetbe vett Széna téri fegyveres csoport, a bányászbrigád tagjait, veszprémi egyetemistákat stb.). Egy szovjet belügyi jelentés szerint 1956. november 15-ig 846 főt szállítottak a munkácsi, ungvári, sztriji börtönökbe. A börtönökben szovjet állambiztonsági tisztek hallgatták ki a foglyokat, de a szovjetek Magyarországon is folytattak kihallgatásokat, sőt már november 4-én hozzákezdtek a forradalom idején szétesett hálózatuk újjászervezéséhez. A Kádár-kormány tagadta, hogy magyar foglyokat a Szovjetunióba hurcoltak volna. A foglyok Szovjetunióba szállítása, különösen az 1944-1945-ös emlékekre tekintettel, rendkívüli riadalmat keltett Magyarországon. Az elhurcoltak december végéig hazatérhettek Magyarországra.
31. desztalinizáció, Sztálin 1953 márciusában bekövetkezett halála után indult folyamat, amelynek lényege, hogy a kommunista rendszer alapjait nem érintve felszámolják, illetve megszüntetik a rendszer azon kirívó és durva törvénytelenségeit - koncepciós perek, kényszermunkatáborok, a vezér személyi kultusza stb. -, amelyek Sztálin nevéhez fűződtek. A desztalinizáció érdekessége, hogy több kelet-európai kommunista országban - de a Szovjetunióban is - leginkább azok kívánták vezetni ezt a folyamatot, akik maguk is súlyosan felelősek voltak a sztálini időszak törvénysértéseiért. Az a felismerés motiválta őket, hogy finomítani kell az eszközökön, mert ha ezt nem teszik meg, akkor társadalmi robbanásra lehet számítani. Volt, aki a saját hatalmát kívánta ezzel stabilizálni, vagy politikai létét biztosítani. A desztalinizáció következetes véghezvitele egyik kelet-európai kommunista országban és a Szovjetunióban sem történt meg, elakadt harmad- vagy félúton. (Volt, ahol meg sem kezdődött, például Albániában.)
32. DISZ, Lásd Dolgozó Ifjúság Szövetsége.
33. doktrinér, Általában valamely politikai elmélet híve, aki a realitásokkal kevéssé számolva a valós helyzettől elvont, elméleti szabályokhoz mereven ragaszkodik.
34. Dolgozó Ifjúság Szövetsége (DISZ), Az MDP vezetése alatt álló országos és egységes ifjúsági szervezet az MDP KV 1950. májusi határozata alapján 1950 júniusában alakult az addig a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége által összefogott ifjúsági rétegszervezetek egybeolvasztásával. Soraiban a 14-25 év közötti fiatalokat tömörítette. Az egységes ifjúsági tömegszervezet létrehozásával a kommunista párt célja az volt, hogy teljes ellenőrzése alá vonja az addig különböző szervezetekre tagolódott ifjúsági mozgalmat, valamint hogy a fiatalokat az úgynevezett népi demokratikus rendszer híveivé nevelje, és végrehajtassa a pártnak az ifjúságra vonatkozó határozatait. Emellett a DISZ biztosította az MDP személyi állományának utánpótlását is. A DISZ felépítése teljes egészében megegyezett az MDP felépítésével, ugyanolyan hierarchizált és centralizált szervezet volt. A DISZ központi napilapja a Szabad Ifjúság volt, ezen kívül hetilapot is adott ki. Taglétszáma 1952-ben 660 ezer, 1955-ben 702 ezer fő volt. 1956 őszén a DISZ a kommunista intézmények közül elsőként omlott össze. 1957. március 21-én Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) néven alakult meg a párt vezetése alatt az új kommunista, ifjúsági tömegszervezet.
35. Don-kanyar, 1943. január 12-én az urivi hídfőből indított szovjet ellentámadás átvágta a hosszú és gyengén felszerelt magyar védelmi vonalat. A német hadvezetés nem engedélyezte időben a visszavonulást, így a 2. magyar hadsereg részekre szakadt. A kétszázezres hadseregből százezren jutottak haza március elején. Mintegy harmincezren megsebesültek, ugyanennyien fogságba estek (közülük többen életüket vesztették a hadifogolytáborokban), és közel negyvenezerre tehető a halottak száma.
36. Duna Kör, A Duna Kör 1984-ben alakult független, környezetvédő társadalmi egyesületként. Alapvető célja a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megépítésének megakadályozása volt. Igyekezett a társadalommal megismertetni a vízlépcső megépítésének és működésének káros ökológiai, gazdasági és politikai következményeit, ennek érdekében három éven keresztül szamizdat tájékoztatót adott ki. A kör 1985-ben egyik alapítójával, Vargha Jánossal együtt alternatív Nobel-díjat kapott, ebből hozták létre a Duna Alapítványt. Miután 1988. augusztus 11-én Visegrádnál ideiglenes mederbe terelték a Dunát, számos tiltakozó tüntetést szerveztek. 1988. október 3-án tüntetéssel tiltakoztak az építkezés folytatása ellen, ám négy nappal később a magyar parlament megszavazta a munka folytatását. A Duna Kör akcióinak jelentős része volt a Kádár-rendszer erodálásában.
37. Dunántúli Nemzeti Tanács (DNT), 1956. október 30-án került sor Győrött a dunántúli forradalmi szervezetek küldötteinek értekezletére, amelyen képviseltette magát Borsod és Bács-Kiskun megye, valamint Csepel is. Az értekezleten a küldöttek beszámoltak a helyi eseményekről, előadták terveiket, javaslataikat. Ezek alapján alakítottak ki egységes álláspontot a kormánnyal, illetve annak intézkedéseivel kapcsolatban. Tizennégy pontos határozatot fogadtak el, amelyben feltételesen elismerték a kormányt. Október 31-én a DNT Szigethy Attila vezette küldöttsége Nagy Imrével és Tildy Zoltánnal tárgyalt, ennek során sikerült tisztázni a vitás kérdéseket. Másnap a DNT megválasztotta vezetőségét; tagjai: Szigethy Attila, Horváth Endre (Tatabánya), Kemendy Béla ezredes (Székesfehérvár). A DNT november 4-én, a szovjet agressziót követően szüntette be tevékenységét.
38. duplanullás ügyek, Az ötvenes években a titkos ügykezelés alá tartozó, fontos politikai büntetőügyek lajstromszáma az ügyészségeken és a bíróságokon két nullával kezdődött. A duplanullás jelölést 1957-ben szüntették meg, ekkortól egy lajstromkönyvben vezették a politikai és a köztörvényes ügyeket.
39. Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsa (ENSZ BT), Az Egyesült Nemzetek Szervezetének talán legfőbb vezető szerve, amelynek elsőrendű feladata a nemzetközi béke és biztonság megőrzése. Fegyveres konfliktusokban a BT felhívást tehet tűzszünetre vagy a csapatok visszavonására, a szemben álló felek egyetértésével megfigyelőket, békefenntartó erőket vezényelhet ki, végső esetben gazdasági, katonai kényszerintézkedéseket foganatosíthat. Határozatai kötelező erejűek, ülését a soros elnök bármikor összehívhatja, ha a nemzetközi béke vagy biztonság veszélybe kerül. A BT-nek tizenöt tagja van (1963-ig 11), amelyből az öt nagyhatalom - Szovjetunió (1991-től Oroszország), Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, USA - állandó tag, tíz nem állandó tagját pedig - évente ötöt - a méltányos földrajzi megosztás elve alapján az ENSZ Közgyűlése két évre választja. Érdemi kérdésekben kilenc támogató szavazattal hozhat határozatot, feltéve, hogy egyik állandó tag sem szavaz ellene. Az állandó tagok - a nagyhatalmak - ugyanis vétójoggal rendelkeznek. A kommunista rendszerek 1990-es fennállásáig a Szovjetunió és az USA gyakran alkalmazta a vétójogot a másik fél által szorgalmazott határozatok meghiúsítására.
40. Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ), Kormányközi világszervezet, székhelye New York. Az ENSZ-t ötven ország hívta életre 1945 júniusában. Ez volt az úgynevezett San Franciscó-i Charta, vagy más néven az ENSZ Alapokmánya. Az ENSZ fő célkitűzései: a nemzetközi béke és biztonság fenntartása; a nemzetek közötti, népeket megillető egyenjogúság és önrendelkezési jog tiszteletben tartásán alapuló baráti kapcsolatok fejlesztése; a gazdasági, szociális, kulturális és emberbaráti együttműködés; az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok megerősítése és tiszteletben tartása. Az ENSZ-nek jelenleg több, mint 180 tagállama van. Emellett az ENSZ számos, a világ országait globálisan érintő, speciális feladatokra szakosodott intézménnyel is rendelkezik.
előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 következő
Copyright © 2004 Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Közalapítványimpresszum